...............................
- még 2010 - 2011
- fókusz
- A képek egyik felén vászonra nyomtatott fotó, a másik felén festmény látható. Pszichológus barátnőmmel folytatott beszélgetések során egy fókusz nevű pszichoanalitikus módszert próbált ki rajtam. Gyerekkori, és egyéb, engem éppen foglalkoztató élményeket idéztetett fel velem. Az emlékek újraélése közben sokszor egy másik, evvel összefüggésben lévő jelenet jutott eszembe. A képpárok részben "önéletrajzi", részben képzelt elemek keverékei, a fotó és a festmény ellentéte is utal rá, hogy amit festek, az csak részben vonatkozik az "objektív" valóságra. Olyan történeteket és alternatív valóságokat jelenítettem meg, melyek mentén egy helyzetben végiggondoltam az életemet, személyiségemet, és annak lehetséges alakulási irányait.
- saját filmek
- Sokszor egy-egy filmben olyan jeleneteket látok, amik, úgy érzem, rólam is szólnak. Számomra többet mondanak, mint ami szigorúan a történethez, vagy az alkotói szándékhoz tartozik. Ezekből a jelenetekből választottam ki képeket, amiket vagy a helyükön hagytam a sorban, vagy új összefüggésbe helyeztem és elkészítettem róluk saját verziómat. A festmény egy saját, személyes, vagy elképzelt történet egy valódi filmbe történő beleírása, szerepjáték egy alternatív élethelyzetben. Az a célom, hogy a néző, aki ezt a képregényszerű jelenetsort látja, ugyan úgy kiindulási pontnak használja a festményemet, mint ahogy én használtam az eredeti filmet. A történetmesélés néhány sablonos, de nagyon jellegzetes megoldásának átvétele inspirálhatja a nézőt egy új, saját történet keresésére.
- diploma után
- diplomamunka
- narratív sorozat
- Az elmúlt néhány évben a festészeti narrativitás kutatása foglalkoztatott. A narratív sorozat képpárjai az első lépések a témában. Narratíva érzetét próbálom kelteni a festményeken avval, hogy látszólag egymástól független képeket helyezek egymás mellé, egy táblára. Az alapötletet a filmvágásban használt módszer adta, a filmeken sokszor a nézet, vagy a felvétel témájának hirtelen, radikális megváltoztatása felfokozott, gyors történések hatását kelti. Egy jelenet a festészetben hagyományosan egy térben, egy jellemző pillanat, mozdulat ábrázolása. Én ezekkel a fragmentált, különböző nézőpontokbó bemutatott, töredékes storyboard szerű képekkel arra szeretném ösztönözni a nézőt, hogy próbálja őket egy, a saját történetével összekötni.
- 2004 - 2006
- Proust sorozat
- Oltár (?)
- fehér sorozat
- 2000 - 2001